Önzetlen szolgálat a közösségért

Novák Katalin köztársasági elnök az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából kitüntetésben részesített nyolc neves erdélyi személyiséget a magyar közösségekért végzett önzetlen és példaértékű szolgálatukért. A díjakat kedden adták át Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, a csíkszeredai Lázár-ház dísztermében.
Magyar állami kitüntetéseket vehetett át ünnepélyes körülmények között nyolc erdélyi személyiség Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán kedd délután. A kitüntetéseket Tóth László főkonzul adta át a díjazottaknak. Köszöntőjében jelezte: a maguk munkakörében mindannyian olyan értéket teremtettek, amivel előbbre vitték a helyi és a tágabb magyar közösség ügyét. A laudációkat Percze László konzul olvasta fel, majd az egyenkénti díjazások után az ünnepeltek néhány mondatban megköszönték, hogy magas rangú kitüntetésben részesülhettek.
Borcsa Gergely több mint három évtizedes kántori szolgálata, valamint az árva és rászoruló gyermekek, illetve fiatalok zenei oktatásában végzett önzetlen munkája elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült. A balánbányai születésű kántor jelenleg a csíksomlyói Szent Péter és Pál-plébánián dolgozik. Hajléka „hétvégi otthont” nyújt több árva és rászoruló gyermeknek, helyet ad zenei próbáknak, menedéket jelent utazóknak és zarándokoknak egyaránt. Önzetlen és önkéntes munkával zenei képzést is ad a környék gyermekeinek és fiataljainak.
(Forrás: Székelyhon.ro) foto: Veres Nándor