Tagok
Attila
Ez egy olyan közösség ahol érdek nélkül szerethetjük egymást.
Mesi
Egy olyan csapat akikkel mindig jól érzem magam, és lehetőséget kapok új dolgok megvalósítására (ének, zene, tánc).
Oti
Kikapcsolódok, nem foglalkoztatnak a mindennapi gondok. Örülök, hogy zenélhetek, és amit együtt alkotunk az gyönyörű.
Viola
Sokat jelent a csapat, itt nőttem fel, sokat tanultam, fejlődtem úgy zeneileg mint emberileg.
Bea
Olyan barátokra találtam, akikkel jól érzem magam és számíthatok rájuk.
Timi
Mindig garantált a jókedv és vidámság. A közös éneklés/zenélés pedig “nyomot” hagy bennem.
Ádám
„A zene az kell, mert körülölel”.
Gergő
Ez egy olyan csapat, ahol jól érzem magam és kikapcsolódhatok.
Enikő
A részemmé vált, egy darab belőlem… erre nincs szó, ezt át kell élni.
Iza
Életre szóló tapasztalatokat kapok egy olyan közösségtől, amit a gondolatok, élmények, örömök és kínlódások megosztása ötvöz össze.
Emőke
Szeretem a társaságot, a sok felejthetetlen, örömteli pillanat visszafizethetetlen.
Timea
A zene egy fontos szerepet játszik, és mindemellett jó a hangulat.
Mónika
A zenélésen kívül valamilyen formában kötődünk egymáshoz, és ez kihat a zenére is.
Enci

Jó a hangulat, sokat nevetünk, jó a csapatmunka. Olyan mint egy nagy család.
Andi
A zene fontos szerepet játszik az életemben, és a társaság is fontos számomra.
Imola
Nyitott, megértő emberek közt vagyok, akikkel mindig jó a hangulat.
Endre
Minden együtt töltött perc jó hangulatban telik, és az együttes tagok egyben a legjobb barátokká váltak.
Boti
Sok barátot szerezhettem, csodálatos helyeken járhattam a Kárpát medencében és támogatnak engem.
Tamás

Bármilyen hangszeren megtanulhatok, és jó a társaság.
Eszter
Jó a közösség, a zenélés, táncolás, éneklés, jó a hangulat és jól összeszoktunk.
Ibolya
Mindig jó a hangulat és bárki bármikor kapható egy jó zenélésre.
Szilvia

Kaptam egy ajándékot ami nem más mint a mosoly.
Attila
Egy nagyon összetartó csapat.
Gellért

Kisegítjük egymást.
Gergely

Élet van.., és ahol élet van én ott szeretem.
Ildikó

Mi csak énekelünk, s észrevétlenül fényt gyújtunk a magunk és más emberek szívében … érezni, hogy összetartozunk.
Ede
Lehet zenélni… ![]()
Dani
Szeretek zenélni, és jó emberekkel találkozhatok.
Zsuzsi

Zene, megvalósítás, felelősség, feladat, kihívás, összetartozás… mindez nagy öröm számomra.
Kristóf

Nagyon szépen zenélünk, mindenki ügyes.
Kinga

… ![]()
Szilárd
Szeretek zenélni, és itt jó barátokra találtam.
Kinga

Jó a közösség és jókat zenélünk.
Abigél

Ionela

Orsi


